Göd nyerte a Nagy Ugrást!

Nagy Ugrás

Szoros verseny alakult ki a WWF Nagy Ugrás pályázói között, hiszen mindenki ötletes, szórakoztató és egyben a vizeink védelmét hangsúlyozó programtervvel jelentkezett. Ám végül megszületett a döntés, amelyről a Nemzetközi Duna-napon le is rántjuk a leplet: az idei nyertes esemény Gödön lesz, vagyis a WWF Magyarország is itt tartja hivatalos Nagy Ugrását.

A Nagy Ugrás célja, hogy a folyóink és természetes vizeink védelmének fontosságára hívja fel a figyelmet, valamint arra is rávilágít, hogy az emberek életében milyen fontos szerepet játszanak az élővizek.
Mi szolgálhatna jobb apropóként az eredményhirdetéshez, mint a Nemzetközi Duna-nap, amelyet Európa-szerte június 29-én tartunk. Nemcsak a vízhez kötődő fajok, de az emberek számára is rendkívül fontosak a folyók és vizesélőhelyek: hogy csak néhányat említsünk, táplálékforrásként, ivóvízként, turisztikai és rekreációs helyszínként szolgálhatnak. Ennek ellenére az elmúlt 150 év során a Duna és mellékfolyói az ártéri területek és vizesélőhelyek 80%-át elveszítették. Ennek negatív hatásai régóta megmutatkoznak és ma már egyre inkább szembeötlőek. A Nemzetközi Duna-nap arra szólít fel, hogy teljes élővilágával együtt óvjuk ezt az értékes természeti kincset.

Nagy Ugrással a folyók és természetes vizek védelméért

„Idén tizenhárom közösség döntött úgy, hogy a saját Nagy Ugrásuk megszervezésével felhívja a figyelmet az ember és a természetes környezet közötti harmónia újraélesztésére, és ezt július 8-án egy nagy közös csobbanással ünneplik meg. A verseny rendkívül szoros volt, a nyertes végül a Boldogságcseppek Alapítvány és Gödi Anyák Angyalai közös pályázata lett, akik a Felsőgödi Duna-parton rendezik meg Nagy Ugrásukat” – mondta Antal Alexa, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője.

Bár a pályázat már lezárult, természetesen a Nagy Ugráshoz bárki csatlakozhat július 8-án – akár saját szervezésben, akár valamelyik meghirdetett programon. Óvjuk vizeinket, csobbanásra fel!

forrás: wwf.hu