A nyár végeztével visszatér a víz is a Dunába?

Mintha csak így kérték volna az emberek, az előrejelzéseket elnézve nagyon úgy tűnik, hogy a nyár végére visszatér a víz a Dunába.

Persze azért elég aggasztó a Duna alacsony vízállása, erről valahogy nyáron egy kicsit hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Négy évvel ezelőtt hasonlóan alacsony vízállásnál szinte az egész ország lázban égett, hogy végre a fürdőzők biztonságban lehetnek, mert annyira alacsony a víz a Dunában, mint a Balaton déli partján. Aztán most ott tartunk, hogy az egész országot sújtó aszály fényében már egészen mást jelent az alacsony vízállás.

Jön a víz

Most viszont jó hírek érkeznek. Nagyon úgy néz ki, hogy a Duna vízgyűjtő területén jelentős csapadék várható, ami hamarosan nálunk is kifejti majd áldásos tevékenységét.

A fenti ábrán az látszik, hogy a hét végére valami hatására igencsak megemelkedik a Duna vízszintje Nagybajcsnál (ez az első magyarországi mérési pont). De nem is akárhogy, ha jobban megnézzük a számokat, akkor azt látjuk, hogy egyetlen nap alatt közel 200 cm-t emelkedik a vízszint! Igen, ez 2 méter 24 óra alatt. Ez akkora vízhozam, hogy szinte már szabad szemmel is látszik, ahogy nő a vízszint. Na jó, egy kicsit lehet, hogy túlzás, de egy time-lapse felvételt megérne! 🙂

Honnan lesz víz?

Felmerülhet a kérdés, hogy honnan lesz ez a nagy mennyiségű víz? Mivel Nagybajcs azon a Duna szakaszon van, ami a bősi erőmű csatornája után van, gondolhatnánk arra is, hogy a Szlovákok hirtelen ennyivel több vizet engednek a főmederbe. Erre azonban semmi jel nem utal, nem ismert olyan előre tervezett karbantartás, ami indokolná a csatorna leeresztését.

Sokkal beszédesebb az az ábra, amit az OVF honlapján találunk, és ami azt mutatja, hogy milyen a várható csapadék mennyisége a következő 6 napban:

Az továbbra sem megnyugtató, hogy az igazán jelentős mennyiséget jelentő lila folt nem Magyarország területe felett van. A jó hír benne az, hogy a várható csapadék olyan terület felett van jelen, ami a Duna vízgyűjtőjének mondható, így az ott megjelenő eső duzzasztja majd fel a Duna vízszintjét.

Legalábbis jelenleg ennek van a legnagyobb valószínűsége, bár az elmúlt napok időjárás-jelentései alapján az a biztos, hogy valami majd csak lesz, az eddig beígért esőzések nem igazán akartak bejönni.