Rögtönzött lakossági fórummal ért véget a szombati napon megtartott alapkőletétel, amellyel megkezdték a Duna-parti tanpálya mellett létesítendő új váci csónakház építési munkálatait.
A hivatalos megnevezés nem is csónakház, hanem egy Vízi turisztikai megállóhely, amely amellett, hogy otthont ad a kajak-kenu sport egyesületnek, lehetőséget teremt arra is, hogy a dunai turisztikai élet fontos állomásává váljék a városban. Ennek a kettős funkciónak az összegyúrására azért volt szükség, mert a megvalósítás saját forrásokból nehezen megoldható lett volna, így pályázati pénzek bevonását kívánta a projekt.
Korábban nagy visszhangot váltott ki a terv, mert a lakosság egy része úgy érezte, hogy a város vezetése a hátuk mögött akarja földterülettel támogatni az egyesületet, hogy megvalósíthassák elképzeléseiket. Az eredeti tervek szerint két területet kapott volna meg az egyesület 50 évre ingyen, a Duna-parti tanpálya két oldalán, az egyik az erdős rész szélén, a másik pedig a volt teniszpályák területe.
A két területre terveztek csónakházat, valamint sportpályákat. Ezek összes területi igénye kb. 13.000 nm volt. A terület ingyenes biztosítása után a következő felháborodás abból adódott, hogy miért kell sportpályákat építeni egy szinte egyedülálló zöldterületen a Duna partján.
Aztán június elején fordulat állt be, mivel a Karakán Kajak-Kenu Sportegyesület visszavonta a területigényét az önkormányzatnál. A visszavonást az egyesület így indokolta:
„Ennek oka, hogy egyelőre nem tudjuk, mennyire lehet rentábilis a létesítendő pályák kialakítása, fenntartása, ezért tartunk attól, hogy ez a tevékenység veszélyezteti fő célkitűzésünk, a vizi turisztikai megállóhely leendő működtetését.”
Tehát jelentősen csökkent projekt volumene annak érdekében, hogy a csónakház elkészülhessen. De miért van szükség egy új csónakházra egyáltalán?
Vác jelentős szerepet játszik abban, hogy a hazai kajak-kenu sport nemzetközi szinten is jól teljesít. Köszönhető ez annak is, hogy két egyesületben (Váci Vasutas SE és Váci Kajak-Kenu SE) is nevelkedhetnek azok a fiatalok, akik ezt a sportágat választják. Sajnos az ilyen kis sportegyesületek kétféle forrásból tudnak gazdálkodni, egyrészt a befizetett tagdíjakból, másrészt az önkormányzat által biztosított támogatásokból.
Mivel a vízisport országos szinten sem bővelkedik anyagi forrásokban, így mára rengeteg egyesület kénytelen leamortizált infrastruktúrával edzeni. A körülmények javítására, más lehetőségek híján, pályázati pénzek bevonása jelentheti a megoldást. És itt jön be a képe a Karakán Kajak-Kenu Sportegyesület. A 2017-ben alakult egyesület elnöke Gyulay Zsolt, de olyan nagy nevek is tagjai az egyesületnek, mint Dónusz Éva, Fidel László, vagy Bártfai Krisztián. A Karakán célja, hogy összefogja a váci kajak-kenu sportágat és ezen tervek megvalósításához lett volna szükség a fent említett Duna-parti területre.
Az Karakán egyesület pályázott, és az elnyert pályázati támogatásból kívánják megvalósítani a csónakházat, illetve a hozzá kapcsolódó Vízi turisztikai megállóhelyet. Ezzel megoldódna az a helyzet, hogy Vácon mostoha körülmények között kelljen edzeni a kajak-kenu sportolóknak.
Az alapkőletétel végén rögtönzött lakossági fórum is kialakult, ahol az érdeklődők hosszú eszmecserét váltottak Gyulay Zsolt egyesületi elnökkel, valamint Nyikos András projektvezetővel. A civilek részéről elhangzott néhány olyan információ, amely meglepte az egyesület képviselőit. Ilyen volt az, hogy a csónakháznak kijelölt terület parti részén építési törmelék feltöltés van, valamint vízi lejáratnák szennyvízkivezetés található, ami problémát okozhat. A másik lényegi információ az volt, hogy a jelek szerint nem valósul meg a váci mobilgát, így a csónakház a jelenlegi tervek alapján nem biztos, hogy megfelelő árvízvédelemmel van ellátva, ez akár újratervezést is igényelhet.
Kérdés volt a lakosság részéről az is, hogy miért nem a volt teniszpályák helyén építik fel a csónakházat, amire Gyulay Zsolt elnök elmondta, hogy bár ideálisabbak lennének a körülmények, a pályázatban az erdős rész széli terület volt megadva, és mivel a két terület külön helyrajzi számon van, így utólag már nem lehet módosítani. Kérdésként merült fel az is, hogy miért kell akkora terület, ha a csónakház jóval kisebb területet foglal el, amelyre Kiss Zsolt önkormányzati képviselő jelezte, hogy az adott terült beépítési határa 2%-os, így ez magyarázhatja az igényelt terület nagyságát.
A jelenlévők megegyeztek abban, hogy hasznos volt az információcsere mindkét oldal számára, és sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy nem a projekt egy korábbi szakaszában került rá sor.
Reméljük, a Karakán egyesület üzemeltetésében álló vízi turisztikai megállóhely beváltja majd a hozzáfűzött reményeket, és erősíteni fogja a váci kajak-kenu sport egységét hazai és nemzetközi szinten is.