Új összevont közlekedési napijegyet vezettek be a Dunakanyarban, amellyel a MÁV, a Volánbusz, a HÉV és a Mahart helyi járatai is igénybe vehetők – közölte a kormányszóvivő kedden sajtótájékoztatón, Budapesten. Az új napijegy szerdától érvényes.
Szentkirályi Alexandra elmondta, hogy
a 24 órás jeggyel a Pilis, a Duna és a Börzsöny bármelyik népszerű kirándulóhelye felkereshető szeptember végéig.
Völner Pál, az igazságügyi minisztérium parlamenti államtitkára, a Magyar Hajózási Országos Szövetség elnöke, helyi fideszes országgyűlési képviselő szerint a jegy bevezetése szervesen illeszkedik ahhoz, hogy a Dunakanyar kiemelt turisztikai térség lett. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkár, KDNP-s országgyűlési képviselő megjegyezte, ez a nyár a hajózásról szól a Dunakanyarban.
Emlékeztetett arra, hogy egy hegyomlás miatt a dömösi átkelőnél megszűnt a vasúti és közúti közlekedés, emiatt hajójárat indult Zebegény és Nagymaros között, amelyet népszerűsége miatt bővítettek. Volt olyan nap, amikor 3800-an utaztak ezeken a hajókon. Idén nyáron már több mint 50 ezren választották ezt a lehetőséget, ami jól mutatja, hogy sikerült eltalálni az emberek igényeit – jegyezte meg.
Kerékgyártó József, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója elmondta: a napijegy szerdától kétféle változatban lesz elérhető.
A felnőtt napijegy ára 1999 forint, a 26 éven aluliaké 1499 forint lesz.
A napijegyeket a bevezetéskor a MÁV-START Zrt. állomási és partneri pénztáraiban lehet megváltani; várhatóan augusztus 15-étől a MÁV mobiltelefontos alkalmazásból is megvásárolható lesz.
A napijegyek vasúton a MÁV-START 2-es (Budapest-Esztergom), 70-es (Budapest-Vác-Szob) és 75-ös (Vác-Diósjenő-Balassagyarmat) vonalain érvényesek, közúton a Volánbusz 300-399 és 800-898 számcsoportba eső viszonylatain, amelyek olyan turisztikailag fontos településeket érintenek, mint Esztergom, Szentendre és Vác. A HÉV-en a H5-ös vonalon Békásmegyer és Szentendre közötti szakaszon lesz érvényes a napijegy.
Spányik Gábor, a Mahart PassNave Kft. ügyvezető igazgatója hozzátette, hogy társaság menetrend szerinti dunakanyari körjáratain használható a jegy.
Az utasok a Vác-Visegrád, az Esztergom-Zebegény, a Szentendre-Visegrád vagy a Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös viszonylat közül választhatják ki, hogy melyik vonalon használják fel a jegyet.
Forrás: MTI