Másfél hetes út után megérkeztek a Balatonra a BAHART új flottájának első példányai, ami két kompot és két katamaránt jelent. 2023. június 21-én indultak útnak a hajók a komáromi SAM Shipbuilding and Machinery hajógyár kikötőjéből. Közel 400 km-et kellett megtenni a Komáromból elindult 7 hajóból álló, kötelékbe kapcsolt konvojnak. A hajókat indulás előtt visszabontották, így első lépésként immár a BAHART siófoki telephelyén visszahelyezik az úgynevezett felépítményeiket.
Az út első szakasza viszonylag egyszerűen zajlott. A teljes utazáshoz képest rövid idő alatt, egyetlen nap alatt érkeznek meg a Sió csatorna torkolatához, a keselyűsi zsiliphez. Ez a gyorsaság annak volt köszönhető, hogy a Duna hajózható keresztmetszete, – ami magában foglalja a vízmélységet és a hidak alatti magasságot is – ezt lehetővé tette.
Viszont a Sió csatorna egy másik liga. Ott ezeket a nagy hajókat nem egyszerű felhajózni. Kis érdekesség, hogy ezek a kompok és katamaránok már 2021-ben készen voltak, de egyszerűen a körülmények alkalmatlanok voltak arra, hogy eljuthassanak a Balatonra. Ahhoz, hogy a Sió hajózható legyen, nyilvánvalóan vízre van szükség. Ez a víz viszont a Balatonból érkezik, tehát először megfelelő balatoni vízállásra volt szükség. Ehhez minimálisan 120 cm-es balatoni vízállás kell, akkor lehet annyi vizet leereszteni a tóból, hogy ilyen méretű hajók közlekedni tudjanak.
Ez a leeresztés elég pontos munkát igényelt a vízügy szakembereitől, mert nem csak találomra kellett a vizet leereszteni, hanem viszonylag pontos vízszintet kellett tartani. Mert az, ami az egyik oldalon jó (a vízszint emelkedésével nő a hajózható vízmélység), az a másik oldalon veszélyezteti a projektet, mert csökken a hidak alatti hajózható magasság.
A Sión történő felhajózáshoz szét kellett választani a köteléket, és szépen sorban elindulhatott a menet. A felállás az volt, hogy elöl volt egy vontató, majd a kompok, illetve katamaránok mögött még egy toló egységet is bevetettek a könnyebb manőverezhetőség miatt. Mivel a Balatonig több zsilipen is át kell haladnia az egységeknek, és ezek a zsilipelések befolyásolják a vízszintet, ezért a zsilipelések előtt össze kellett várni a flottát.
Július 3-án az egységek megérkeztek Siófokra. Sajnos még egy ideig várni kell arra, hogy a nép egyszerű gyermekei a fedélzetre lépjenek, mert most kezdődik az a munka, amikor a szállítás előtt visszabontott részeket helyreállítják.
Az új katamaránok Balaton és Tomaj egyenként 350 utas és 35 kerékpár szállítására lesznek alkalmasak, míg a kompok külön-külön is a jelenlegi kapacitásnál 20%-kal több, azaz 24 gépjárművel, 30 kerékpárral és 120 utassal közlekedhetnek majd. Ezzel a turizmus mellett a helyi vízi tömegközlekedésben is fontos szerepet játszhatnak, valamint hozzájárulhatnak ahhoz is, hogy csökkenjen a Balaton körül a gépjárműforgalom és a károsanyag kibocsátás. A Közép-Európában egyedülálló, legmodernebb környezetvédelmi normáknak is megfelelő motorokkal készült hajók az összeszerelést és az üzembe helyezést követően kaphatják majd meg a hatósági engedélyeket.
Képek: Balatoni hajózási Zrt.